23 Feb 2012

Díjat kaptam!

Egyszerre két helyről is. Köszönöm Anik és Sutacica!
Akkor most jöjjön a 7 dolog rólam -
1. 13 éves lehettem mikor odaültem először anyu lábbal hajtós Singeréhez. A suliban szerettük az egyedi, hippi cuccokat, ezek születtek főleg. Anyunak nem tetszett egyik se.
2. Az első saját varrógépemet 2000-ben kaptam (megvan még). Azóta van egy második is, meg egy interlock is. Meg egy álló szőnyegszövő keret, gyöngyszövő keret, próbababa és egyéb alkatrészek. A fél ház tele van ezekkel.
3. Kötni 10 éves korom óta tudok, horgolni kicsit később tanultam a nagymamámtól. Erre azért vagyok büszke, mert én vagyok az egyetlen a 4 unokája közül, aki mindent tud amit ő is tudott. És amikor horgolok, mindig rá gondolok, meg arra a délutánra amikor átmentem hozzá hogy most akkor azonnal meg kell ezt tanulnom.
4. Németországban élek, de gyakran megyek haza és igyekszem nem teljesen elszakadni.
5. A férjem rendszeresen kinevet, mert szerinte nagymamás amit csinálok. Persze a végeredmény végül mindig nagyon tetszik neki :)
6. Nagy kutyabolond vagyok. Az összes kutyám menhelyi vagy kidobott volt (meg most is és mindig is).
7. Abban hiszek, hogy mindenben van valami jó, és mindenből tanulni kell. Elsősorban nem a problémákat kell látni, hanem a lehetséges megoldásokat. Hurráoptimista vagyok :)

És akiknek továbbadom (bár nem lesznek 15-en, mert sokan már többször is megkapták akinek szívesen adnám)
Napos
Piszke a Birtokról
Jucuu

Még egyszer köszönöm a díjat!

No comments:

Post a Comment