30 Aug 2011

Egyszer volt, hol nem volt...

Elmesélem hogyan kezdődött ez az egész. A dédanyám igazi úrinő volt, nem dolgozott, egész nap csak azzal foglalkozott, hogy a gyerkőcök rendben legyenek, legyen vacsora a ház urának ha hazajön, és mindenki mindennel el legyen látva.
Persze, ez így nem hangzik túl úrinősen. De ő nem csak egyszerűen házimunkát végzett. Minden Karácsonyra mézeskalács házat épített, diszített, trotőr cipőben és szoknyában járt, és valahogy mindig jó volt nála. Pedig nem is nagyon emlékszem már rá, csak a hangulatra. A kakaó illatú délutánokra. Profi jelmezeket varrt nekünk Farsangra, kötött-horgolt-varrt-hímzett, egyáltalán mindenhez értett ami textillel-fonallal volt kapcsolatos.
Naszóval, ő volt az aki azt hiszem az egész családba beoltotta a textilmániát. Ez a fajta vonzalom aztán a család majdnem összes nőtagjában kódolódott. Bennem is.
10 évesen megtanultam kötni (még emlékszem a babám rozsdaszín sáljára, ami annyira szoros lett hogy alig bírtam a tűről lehúzni), aztán tiniként jött a varrás Anyu lábbal hajtós Singer gépén. Horgolni csak 14-15 évesen tanultam, keresztszemezni meg már azt sem tudom, mikor kezdetm.
Sokfelé vitt már az élet, de ez valahogy mindig megmaradt. És nagyon jól van ez így, mert bárki bármit mond, csak szépítünk magunk körül. :)
Kellemes szépítgetést és olvasgatást.


No comments:

Post a Comment